Először is, bocsánatot szeretnék kérni, hogy ilyen sokáig nem írtam. De mint Ti is tudjátok, nehéz az iskola, és ha gépközelbe jutok, nem az az első gondoltaom, hogy ide írjak.
Még május elején anyum felvitt BudaPestre. Nagyon jó volt, elmentünk a SakuraZakába. : D
Aztán most jelenleg gondolkodok... Mindenen. Az életen, meg a döntéseken. Igen, Dél-Koraába akarok menni, mihamarabb. De ez, ez az út, amit odáig véghez kell vinnem... nemtudom megtenni. Itthagyni azokat, akiket szeretek, Titeket... Itthagyni az életem. De ugyanakkor meg ott van bennem a tűz, és a vágy, hogy ott lehetek. És ez annyira jó érzés. Pont, mint amikor megkapod szülinapodra azt az ajándékot, amire kiskorod óta vágysz... Ah simgag... Nehéz.
Éééés holnap fellépünk osztállyal (öten, lányok). Táncolunk. Hát, majd kiderül mi lesz belőle. Tudjuk a táncot, meg minden, de azért kicsit félek. Nem attól, hogy elrontjuk, vagy esetleg leégünk... Egyszerűen a szívem azt kiabálja, hogy NE. És ez olyan nyomasztó érzés... Fáj, és nehéz...
De ez van- nem tudok ellene semmit tenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése