Szia.
Újra szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy én csak egy vagyok, a sok közül. Soha nem fognak "párszáz"-nál többen ismerni, és szeretni, ez van. Soha nem fogok kitűnni a tömegből, és mindig hátul leszek. Igen, lehet, hogy engem így ismernek, ilyen kis csöndesnek. Hehe, pedig nagyot tévednek. Talán túl nagyot. De nem gondolom, hogy meg kéne mutatnom a másik énem. "Majd ha eljön az ideje". xP
---
Ma a nap egész jó volt, jól éreztem magam. Csak a szemem... azt mondják semmi baja, sőt, kifejezetten jó. Akkor miért nehéz látnom? Ha nyitva van, és nézek előre, mindig csak a fájdalmat érzem. Belenyilall a szemembe, és szédülni kezdek, legszívesebben sírnék. De nem tehetem...
Most először szükségem lenne valakire, aki itt van mellettem, akire számíthatok, akit ölelhetek, aki vigyáz rám, és akinek sírhatok. De sajnos ez is csak egy álom a sok közül.
---
Ennyi mára, úgysem olvassátok, magamnak meg nincs értelme írni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése